Tartalom
Felhőszolgáltatási modellek
A felhőszolgáltatás három alaptípusa eltérő felelősségmegosztást jelent a szervezet és a szolgáltató között. A választás meghatározza, hogy az informatikai csapat milyen rétegekért felel, és melyeket veszi igénybe szolgáltatásként.
Az infrastruktúra mint szolgáltatás (IaaS) esetén a szervezet virtuális gépeket, tárolókat és hálózati erőforrásokat bérel, és maga kezeli az operációs rendszert, a futtatókörnyezetet és az alkalmazásokat. A platform mint szolgáltatás (PaaS) az operációs rendszer és a futtatókörnyezet kezelését is a szolgáltatóra hagyja. A szoftver mint szolgáltatás (SaaS) modellben a teljes alkalmazás szolgáltatásként érhető el, a szervezet csupán használja azt.
Telepítési modellek
A felhőinfrastruktúra három fő telepítési modellben valósulhat meg:
- Publikus felhő: a szolgáltató infrastruktúráját osztott módon használja több ügyfél. Alacsony belépési küszöb, rugalmas kapacitás.
- Privát felhő: kizárólag egy szervezet számára dedikált felhős infrastruktúra, amely lehet on-premises vagy bérelt adatközpontban.
- Hibrid felhő: publikus és privát felhő kombinációja, ahol a munkaterhelések rugalmasan mozoghatnak a két környezet között.
- Multi-cloud: több felhőszolgáltató egyidejű használata, amely csökkenti a függőséget és növeli a rugalmasságot.
IaaS, PaaS, SaaS összehasonlítása
A három modell eltérő kontroll- és felelősségi szintet kínál. Az IaaS a legnagyobb rugalmasságot adja, de egyben a legtöbb felügyeleti feladatot is a szervezetre hárítja. A SaaS a legkevesebb kezelést igényli, cserébe szűkebb testreszabhatóság mellett.
A PaaS különösen alkalmazásfejlesztési és -telepítési feladatokra optimális: a fejlesztők a kódjukra koncentrálhatnak, az infrastruktúrát és az operációs rendszert a platform kezeli.
Szervezeti döntési szempontok:
- Rendelkezik-e a csapat elegendő infrastruktúra-kezelési kapacitással?
- Milyen szigorú adatrezidencia-követelmények vonatkoznak a szervezetre?
- Szükséges-e specifikus operációs rendszer vagy futtatókörnyezet konfiguráció?
- Milyen a meglévő licencelési alap (pl. Windows Server-jogosultságok)?
Előnyök és korlátok
A felhőalapú infrastruktúra leggyakrabban említett előnyei a rugalmas kapacitásbővítés, a csökkentett kezdeti beruházási igény és a fizikai eszközfelügyelet kiszervezése. A fizikai eszközök karbantartási felelőssége részben a szolgáltatóhoz kerül.
A korlátok és kockázatok ugyanakkor figyelmet igényelnek:
- Internetfüggőség: a kapcsolódás minősége kritikus tényező
- Adatszuverenitás: az adatok fizikai tárolási helye szabályozási szempontból releváns
- Kiszolgáltatottság: a hosszú távú árak és a funkciók változása a szolgáltató döntésein múlik
- Láthatóság: az infrastruktúra mélyebb rétegeinek átláthatósága korlátozott
Architekturális minták
A felhőalapú architektúrák tervezésekor bevett architekturális minták segítik a megbízhatóság és skálázhatóság elérését:
- Mikroszolgáltatások: az alkalmazás kis, önálló komponensekre bontva, külön telepíthetők és skálázhatók
- Szerver nélküli (serverless) futtatás: az eseményvezérelt funkciókat a platform maga skálázza, fix infrastruktúra nélkül
- Konténerizáció: az alkalmazások hordozható, elszigetelt egységekben (konténerekben) futnak
- Eseményvezérelt architektúra: a komponensek üzenetsorokon keresztül kommunikálnak, laza csatolással
Migrációs megközelítések
A meglévő on-premises rendszerek felhőbe migrálásának több stratégiai megközelítése ismert. A „rehost" (lift & shift) a leggyorsabb, de a felhő nyújtotta lehetőségeket kevésbé aknázza ki. A „refactor" az alkalmazás részleges átalakítását jelenti a felhős architektúrára optimalizálva. A „re-architect" az alkalmazás alapvető újratervezését jelenti, jellemzően mikroszolgáltatás-alapon.
A migrációs projekt sikerét nagymértékben befolyásolja az alkalmazásleltár pontossága, a függőségek feltérképezése és a pilotprojektként kiválasztott munkaterhelés megfelelő megválasztása.